Azt hiszem, nem találkoztam még olyan édesanyával az elmúlt években, aki ne gondolkozott volna magában vagy akár hangosan is kimondva: hogyan is lehetnék türelmesebb a gyermeke(i)mhez?

Próbálkozunk, mind próbálkozunk. Anyaként mind arra vágyunk, hogy szeretetteljes, biztonságos hátteret biztosítsunk gyermekeinknek. 

Mégis, az egyik leggyakoribb ok, amiért magunkat ostorozzuk az, hogy nem bírjuk mindig cérnával az olyan kihívást jelentő helyzeteket mint pl. a hiszti, a testvérharc, az örökös ellenkezés, az alkudozás és még sorolhatnám.

Nem egy édesanya szájából hallottam már: én azt hittem magamról, hogy alapvetően türelmes ember vagyok... egészen addig, amíg meg nem születtek a gyermekeim és olyan helyzetekbe nem csöppentem, amikhez sajnos nem tudok mindig buddhai nyugalommal hozzáállni. 

Véletlen lenne mindez? Vagy csak félreismertük magunkat? 

Nem hinném!

Anyaként mindannyian új, korábban nem tapasztalt érzelmileg túlfűtött helyzetekkel találkozunk nap mint nap, amik akkor is kibillentenének a lelki egyensúlyunkból, ha egyébként csupa öröm és móka lenne az életünk. Ámde nem ez a nagy magyar valóság!

Az édesanyák jelentős része folyamatosan fáradt, kialvatlan. Több gyermek esetén az éjszakázás és ennek megfelelően a folyamatos alváshiány akár évekig is eltarthat. És itt csak halkan hegyzem meg, hogy az alvásmegvonás már az ókorban bevett kínzási módszer volt, nem véletlenül.. A fizikai kimerültség teljesen kifordítja az embert önmagából, elveszti idő-és realitásérzékét, megbillen a mentális egyensúlya is.

Nos, az alváshiány ugye adott és ez még csak az egyik nehezítő tényező.

Sok édesanya teljesen egyedül van napi 10-12 órákat a gyermekeivel. Gyakorlatilag nulla segítséggel próbálnak meg lavírozni a gyereknevelési és háztartási feladatok között, nagy eséllyel megállás nélkül, mert a csemeték összevissza alszanak, a testvérek sem egyszerre, és nem is lehet mindent akkor elvégezni, amikor éppen alszanak...

Az anyukákat frusztrálja az intim szféra szinte teljes megszűnése is.  Ez akár évekig is tarthat, gondoljunk csak a szeparációs szorongás szakaszába lépő kicsikre, akik azonnal kétségbeesve sírnak, amint édesanyjuk eltűnik a látóterükből. Mindenki látott olyan már olyan karikatúrát, hogy az édesanya nyitott ajtónál ül a toaletten, vagy épp gyerektársaságban. És ez még csak egy biológiai alapszükségletünk! Nem is beszélek már arról, mekkora családi logisztikát igényel a legtöbb esteben az, hogy az anyuka akár csak heti egy órára is kiléphessen egyedül a lakásból gyerektársaság nélkül. Egy, azaz egy órát a heti 168-ból...

Csodálkozik bárki is azon, miért is billen meg az édesanyák mentális egyensúlya egy idő után és miért viselik sokan nehezen a gyermekes lét napi szintű kihívásait???

Ötödik éve foglalkozom édesanyák megoldásfókuszú támogatásával és segítem az anyukákat abban, hogy megtalálják az egyensúlyt az életükben és jól érezzék magukat a bőrükben anyaként is. 

Azt látom, van három olyan tényező, ami segítségünkre lehet abban, hogy türelem terén fejlődjünk, jobban bírjuk a gyűrődést a napi hajtásban. 

Ezek a következők:

1. ÖNGONDOSKODÁS

Megismétlem, ÖNGONDOSKODÁS- nagybetűkkel. Első helyen. A legtöbb édesanya ugyanis azt jelzi vissza - és persze én is ezt tapasztalom - hogy sokkal jobban bírják türelemmel, amikor ők maguk jól vannak mentálisan. Azaz, folyamatosan újra kell tölteni a lemerülő elemeinket. Akár napközben is, sőt leginkább a sűrű napokon. Mert így tudjuk csak a napi 10-12 órás egyedüllétet a gyerekekkel könnyedebben kezelni. 

Ezért nem árt, ha napközben is meg-megállsz egy pillanatra és megkérdezed magadtól: mit tehetnék most azért, hogy erőt gyűjtsek, mihez lenne most kedvem, mi töltene fel akár pár perc alatt? 

Lehet, ez egy csésze tea/kávé, egy jó zeneszám a rádióban vagy előre összeállított playlist hallgatása. Talán az, ha írsz egy üzenetet a párodnak és chateltek néhány üzenetváltás erejéig. Lehet az is, ha tudatosan figyelsz a légzésedre, végzel néhány légzőgyakorlatot. Jót tehet egy 10 perces átmozgató torna, akár a gyerekekkel is. 

Akinek a gyerekei ha csak rövid ideig is, de eljátszanak önállóan, közelükbe telepedve belelapozhatnak egy magazinba, urambocsá' el tudnak olvasni esetleg pár oldalt egy könyvből.

Tudom, sokak számára kihívás, hogy gyerekek mellett vajon hogyan is lehet lecsípni időt, de itt nem a sok időről van szó, hanem a sok pici lepattanó időről. Amikor a gyerekek alszanak, játszanak.

És persze sok olyan tevékenység van, ami sokakat feltölt és lehet gyerekekkel együtt is csinálni: táncolni együtt a kedvenc számunkra, sütit sütni, felhívni videóhívással a nagymamát vagy a gyerekes barátnőt, s így a gyerekek is tudnak kicsit beszélgetni. 

A mini töltekező idő mellett persze ugyanilyen fontos, hogy legyen lehetőség arra is, hogy legalább heti egyszer sikerüljön valami olyasmit csinálni úgy 1-2 órában, hogy nincsenek ott a gyerekek. Ez lehet egy hobbi, elmenni futni, akár virtuálisan kávézni és beszélgetni egyet a barátnőnkkel. Úgy látom ez legtöbb esetben pusztán kommunikációs kérdés. Ha jelzed a párodnak, hogy szükséged van erre a feltöltő énidőre, akár este a munkából hazaérkezése után, vagy hétvégén, ha egyébként is együtt a család,  meg lehet ezt oldani.  

Bizonyára ismerős az is, hogy a mi feszültségünk átragad a gyermekeinkre, ezért is fontos először a saját nyugalmunkat meglelni, utána tudunk kellő türelemmel, megértéssel fordulni a gyerekekhez.

2. KAPCSOLÓDÁS A GYEREKEKHEZ

Segít megérteni és könnyebben elfogadni a gyermekeink ellenkezését, dühkitöréseit, dacosságát, testvérharcait, ha tudatosítjuk magunkban, hogy ők még gyerekek. A koruknak, fejlettségükhöz mérten tudunk csak elvárni viselkedésformákat, reakciókat tőlük. Ezzel egyidőben, pedig tudatosítani azt, hogy mi vagyunk a felnőttek!

Megfigyelhető, hogy ha csak távolról, szóval próbálunk hatni a gyerekekre, az kevésbé működik, mintha odamegyünk hozzájuk, leguggolunk, felvesszük a szemkontaktust is velük és úgy fogalmazzuk meg a kérésünket, észrevételünket.

Ha ismerjük a gyermekeinket, pontosan tudjuk, mivel tudjuk őket megnyugtatni, ha érzelmileg túlfűtött állapotba kerülnek. Vannak gyerekek, akiket le tudunk csillapítani szép szóval, öleléssel, ám vannak olyan gyerekek is, akiknek hagynunk kell, hogy lejárjanak maguktól, ilyenkor minden korai közeledésünk hiábavaló. 

Ettől függetlenül persze meg kell mutatnunk nekik, hogy más módja is van a nemtetszésük kifejezésének vagy sérelmeik kezelésének, mint az agresszió. És ezt elsősorban tőlünk tanulhatják meg. Ezért van az, hogy ha mi szülők tudunk higgadtan reagálni az ilyen helyzetekben, a gyerekek is könnyebben sajátítják el pl. a konfliktusok békés rendezésének módját. A szülők tükrök a gyermekeik számára, jó ezt szem előtt tartani és ha úgy érezzük, nem tudunk jó példával elöljárni, először magunkon kell dolgoznunk. Sok esetben, ha mi megleljük az önmegnyugtatás békés módját, könnyebben kezelhetővé válnak a gyerekek is és csökkennek a hisztik, konfliktusok a családban. 

3. FELADATOK MEGOSZTÁSA

Ha már szó esett a kommunikációról, szólni kell a családon belüli feladatmegosztásról is. Sok édesanya ugyanis azért nem tud higgadt maradni a feszült szituációkban, mert olyan sok napi teendő, feladat van a vállán, hogy alapjáraton frusztrált. Érdemes tehát ezzel is foglalkozni. 

Mélyen hiszek abban, hogy a gyerek és a család közös vállalás. Igaz, hogy ma már nem egy falu nevel egy gyermeket, mint régen, ez sajnos azt is eredményezi, hogy támogatás hiányában sok édesanya mindent (is) egyedül csinál otthon. Pedig a modern családokban már nem működik a hagyományos modell úgy, mint régen, a mai nőknek már más igényeik és elvárásaik vannak, a párjukkal, mint szülőtárssal szemben is. 

Megéri ezekről a kérdésekről, kérésekről nyíltan beszélni egymással és keresni a közös megoldásokat a családban, amik közelebb visznek ahhoz, hogy egészséges egyensúlyban legyenek a szülői feladatok: legyen szó a gyermeknevelésről vagy épp a háztartási teendők ellátásáról. 

A blogposztban három olyan területről esett szó, amik önmagukban és együtt is beavatkozási pontok és fejleszthető területek, ha szeretnénk változtatni a rögzült viselkedéssémáinkon a türelem gyakorlása terén. 

Érdemes átgondolni, melyik terület az, ami számunkra is kulcs lehet, hogy türelmesebb szülőkké váljunk és dolgozni azon, hogy fejlődjünk a kommunikációban, az egymáshoz kapcsolódásban, az öngondoskodásban. 

Nem könnyű feladat, ám a családunk nyugodtabb hangulatáért mindenképpen megéri őszintének lenni magunkkal és egymással szemben is!  A Megoldásfókusszal a kiegyensúlyozott anyaságért  zárt csoportomban hasonló témákról beszélgetünk, várlak téged  is!